Változtassuk meg a kultúrát!

Mindezt nem egyenként közölték a Harvard diákjaival, hanem ezek annak a kötelező online-kurzusnak a témái, amelyet minden az egyetemen tanulni vágyónak el kell végezni. A kiírásból nem derült ki, hogy mi a következmény, ha valaki nem teljesíti, vagy nem az elvárásoknak megfelelően teljesíti a feladatokat. „Ennek a kurzusnak az elvégzése kritikus lépés a Harvardon vallott értékrendünk kölcsönös megértéséhez” – mennydörögte a hallgatókhoz intézett videóüzenetében Rakesh Khurana, a Harvard College dékánja, aki a sajtó, például a The Washington Free Beacon című portál megkeresésére nem kívánta kommentálni e gyakorlatot.

Az igazság az, hogy – a Harvard Crimson című egyetemi lap szerint – ezt a kurzust már 2018-ban bevezették, de úgy látszik, szükséges időről-időre figyelmeztetni az ifjúságot, hogy mihez tartsa magát. Vagyis a nevelésben, pontosabban az átnevelésben, lankadatlannak kell lenni. A kultúrharc az kultúrharc.

Az Egyesült Államokban vitathatatlanul erőteljes kultúrharc folyik a politikai hatalom hosszantartó megszerzése érdekében. Ne higgyük azonban, hogy ez csak ott van így. Pár héttel ezelőtt például az egyik magyar közszereplő is arról beszélt, hogy az Egyesült Államokból érkezett óriási összegek nem kampánycélokat szolgáltak, hanem a kultúra – a magyar kultúra – megváltoztatását. Helyben vagyunk.

George Washington volt amerikai elnök vörös festékkel leöntött szobra a New York-i Washington Square Parkban 2020. június 29-én. (Fotó: MTI/EPA/Jason Szenes)

A radikális baloldal több mint egy évszázada ezen sürög-forog: meg kell változtatni a kultúrát, át kell alakítani a társadalmat. Persze, a saját szája íze szerint, mert hitük és meggyőződésük szerint, így a politikai hatalom is nagyobb valószínűséggel hullik az ölükbe. Újabban elemzők idézik is Antonio Gramscit, az olasz marxista filozófust – nem mellesleg az Olasz Kommunista Párt megalapítóját –, aki szerint hegemóniát kell kiépíteni kulturális téren, majd a kultúrharcban elért győzelem meghozza a politikai hatalmat is.

Ez a kulturális tér nem csupán a szorosan vett kulturális életet, vagyis például a színház-, vagy filmművészetet jelenti, hanem a kulturális és történelmi hagyományok visszamenőleges megtagadását, rosszabb esetben átírását, a normalitás szabályainak kétségbe vonását, az emberek mindennapi életének átalakítását, bevándoroltatással a kultúrák szándékos összekevertetését.

Az Egyesült Államokban az erőteljesen balra tolódó Demokrata Párt és hívei – demokrata párti vezető politikusok tevőleges támogatásával – pár évvel ezelőtt látványosan kezdték meg ezt a kultúrharcot. A múlt megtagadásával, szobordöntögetésekkel, az ország alapító atyái szerepének és jelentőségének megkérdőjelezésével, keresztény templomok felgyújtásával, az úgynevezett eltörlés kultúrájának – ha az eltörlésnek van egyáltalán kultúrája – napi gyakorlatával. A súlyosan kirekesztő identitáspolitikát hirdető woke-mozgalommal, gender-elméletekkel, liberálisnak mondott és aktivista bírók megválasztásának pénzügyi segítésével. És persze mindennek és mindenkinek a leszélsőségesezésével, ami, és aki nem hajlandó elfogadni e liberálisnak nevezett szélsőbaloldaliságot.

Így születhetett meg a Disney véleményterrorja a filmekben és a floridai szórakoztatóparkokban. Így forgalmaz az egyik amerikai streaming-szolgáltató filmet gyermekeknek (!) azonos neműek szerelméről. Ezért perelhettek be Colorado államban egy vallásos cukrászt, aki nem volt hajlandó homoszexuális pár esküvőjére tortát készíteni. S ezért vádolták meg alkotmányellenességgel és az abortusz betiltásával az amerikai szövetségi legfelsőbb bíróságot, pusztán mert visszaadta az abortuszról szóló döntés jogát a tagállamoknak.

Jelenségek állíttatnak be úgy, mintha alapvető, vagy megszerzendő-kivívandó jogok lennének. Pedig csak jelenségek, nem egyszer mesterségesen generált botorságok, a kultúrharc részei. A lelkekért és a lelkek feletti, majd a politikai uralomért folytatott kultúrharcé. Csak hát nem hordoz-e veszélyeket a lelkek és hagyományos értékek nélküli, atomizált társadalom, amelyben az irigy és komplexusos kisebbségek diktálnak?

Nem vigasz, hogy ez nemcsak az óceánon túl van így. A butaság átjön a mi vén kontinensünkre is. Egy brit tévéfilmben például tavaly fekete bőrű színésznőre bízták Boleyn Anna, VIII. Henrik lefejeztetett felesége szerepét. Európában is veszendőben a kultúra értékei és összeomlóban a katedrálisok. Bizonyára nem maguktól…