Információk, félinformációk és álinformációk háború(k) idején
A kép illusztráció. (Fotó: MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko)
Úgy vagyunk, ahogyan éppen húsz évvel ezelőtt, Irak lerohanásakor. Akkor is zuhogtak ránk a sajtóhírek és véget nem érően követték egymást a politikusi megszólalások: arról, hogy Szaddám Huszein Irakjában tömegpusztító fegyverek vannak, hogy Szaddám a nyugat-afrikai országok egyikében vizitált urániumot vásárolni az atomfegyverhez, hogy az iraki vezető veszélyes a világra. Az akkori amerikai elnök, George W. Bush akkori külügyminisztere, Colin Powell, még az ENSZ-ben is elmondta, hogy a tömegpusztító fegyverekkel rendelkező Irak veszélyes a világra. Az amerikai és a nyugat-európai médiumok egyhangúlag, és egy hangon ismételgették az iraki áfiumról szóló történeteket.
Joe Wilson, a bagdadi amerikai nagykövetség helyettes misszióvezetője ismerte Irakot, elutazott az említett nyugat-afrikai országba is, és hosszas cikket kanyarított a The New York Times című lapban arról, hogy Szaddámnak egyáltalán nincsenek tömegpusztító fegyverei, és a hisztéria nem más, mint csupán George W. Bush kormányának mesterséges pszichózisa. A nagykövet felháborította az amerikai kormányzatot. Amely azzal állt bosszút, hogy Dick Cheney alelnök kabinetfőnöke, Lewis „Scooter” Libby nyilvánosságra hozta, hogy a nagykövet felesége fedett CIA-ügynök. Az asszony élete veszélybe került, haza kellett térnie Amerikába. Scooter Libbyt ugyan bíróság ítélte el, de Bush később elnöki kegyelemben részesítette.
2003 tavaszán – nagy, támogató sajtókampány közepette – lerohanták Irakot. „Felszabadítottuk!” – ujjongott diadalittasan az amerikai elnök. A többnemzetiségű, önkéntes koalícióhoz – az Egyesült Királyság, Spanyolország, Lengyelország és Ausztrália mellett – botorul csatlakozott a baloldali magyar kormány is (talán abban a reményben, hogy a háború utáni újjáépítésből kicsiny koncot kaphat).
Az iraki háború véres volt. Condoleezza Rice, a Colin Powellt követő amerikai külügyminiszter arról beszélt, hogy ez „csak” az új Közel-Kelet megszületésének „szülési fájdalma”, Madeleine Albright, a Clinton-kormányzat egykori külügyminisztere pedig arról fecsegett, hogy a háborúban meghalt hatezer iraki gyermek „a szabadság ára” volt. „Járulékos kár” – fogalmazott.
Aztán kiderült, hogy például a The New York Times is az amerikai hírszerzéssel szorosan együttműködve adagolta a hamis híreket Irakról, Szaddámról, majd a háborúról is. A témával foglalkozó újságírónőt, Judith Millert, el is bocsátották a Timestól, pedig nyilvánvaló, hogy ilyen jól szervezett álhír-kampányt a tulajdonos beavatása nélkül nem csinálhattak.
De addigra már tízezrek haltak meg, Irak káoszba zuhant és teljesen tönkrement, megteremtődtek az Iszlám Állam nevű terrorszervezet alapjai is. (Tényleg: hogyan? És kinek a finanszírozásával?)
2016-ban elkészült az iraki háborúban történt brit részvételt vizsgáló Chilcot-bizottság jelentése is. A tizenkét kötetből álló jelentést összefoglalva, John Chilcot, a bizottság vezetője elmondta: 2003 márciusában Szaddám Husszein rezsimje nem jelentett közvetlen fenyegetést az Egyesült Királyságra. Az Egyesült Királyságra sem. A jelentés szerint Tony Blair akkori munkáspárti miniszterelnök eltúlozta a veszélyt.
Kiderült az is, hogy Irak lerohanása előtt, 2002 decemberében, George W. Bush elnök Washingtonban látta vendégül Tony Blair brit kormányfőt, a francia Totalfina energetikai óriásvállalat, és a Shell képviselőit, és állítólag megállapodtak az iraki gázmezők majdani felosztásában is.
Amúgy bő egy évvel ezelőtt több mint egymillióan követelték petícióban Tony Blair lovagi címének visszavonását.
De ugyanilyen hamis információkból gyúrt „médiaháború” dúlt Líbia ügyében 2011-ben, amikor „népfelkelésről” szóltak az ellenőrizhetetlen hírek, vagy 2014-ben Szíriáról, amikor megrendezett jeleneteket mutatott be, például a CNN amerikai hírtelevízió is, egy állítólag sérült kislánnyal, akinek – mint ez ki is derült – a bejátszás előtt hosszasan elmondták, hogy mit mondjon, és hogyan viselkedjék a kamerák előtt.
A szíriai háborúról szóló, a háború eszkalációjához vezető médiamanipulációkat egyébként részben nem más leplezte le, mint Seymour Hersh, az a remek amerikai újságíró, aki annak idején, 1968-ban, leleplezte a dél-vietnami My Laiban elkövetett amerikai tömeggyilkosságot is, s aki a minap megírta, hogy az Északi Áramlat-gázvezetéket az amerikaiak, személyesen Joe Biden elnök utasítására robbantották fel.
Igen, a média a maga véletlenszerű, vagy gyakorta nagyon is tudatos dezinformációival háborúba manipulálhat. Megannyi erre a példa, és hosszú a történetük.
A kiemelt kép illusztráció. (Fotó: MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko)