Járai Judit
Járai Judit

Bideni hübrisz és magyar ’56

Joe Biden amerikai elnök pár nappal ezelőtt nekidurálta magát, és a kaliforniai Los Angelesben – a Demokrata Párt egyik adománygyűjtő rendezvényén – Magyarországgal kínlódott. Azt állította: „Putyin meg akarta osztani a NATO-t, és nézzétek meg, mi történt a szövetség keleti szárnyán!

Lengyelország ellenáll, de mit mondotok Magyarországról?”.  Azt sem mulasztotta el megjegyezni, hogy a NATO egyes tagországaiban úgymond „szélsőjobboldali elmozdulás” kockázata tapasztalható. Ismét flottul megemlítette Magyarországot, és hozzá Itáliát, és Spanyolországot is. Az olaszoknál, mint emlékszünk, néhány nappal ezelőtt fényes választási győzelmet aratott a jobbközép erők koalíciója, spanyol földön pedig jövőre lesznek választások és várhatóan a jobb győz ott is, mármint a jobboldal, legalábbis ezt vetíti előre, hogy az idén Andalúziában, a legnépesebb spanyol tartományban tartott választásokon történelminek nevezhető jobboldali győzelem született.  


Járai Judit
Járai Judit

Változtassuk meg a kultúrát!

A híres és tekintélyes amerikai egyetem, a Harvard, a minap azt közölte hallgatóival, hogy a ciszneműek – akik azonosnak érzik magukat a születéskori nemükkel – „folyamatosan erőszakot gyakorolnak”. Továbbá visszaélésnek számít, ha valakivel kapcsolatban nem azt a személyes névmást alkalmazzuk, amelyet ő szeretne, vagyis ha férfi létére nőként azonosítja magát és azt akarja, hogy mások is ekként szólítsák meg, akkor ez kötelező érvényű.

Mindezt nem egyenként közölték a Harvard diákjaival, hanem ezek annak a kötelező online-kurzusnak a témái, amelyet minden az egyetemen tanulni vágyónak el kell végezni. A kiírásból nem derült ki, hogy mi a következmény, ha valaki nem teljesíti, vagy nem az elvárásoknak megfelelően teljesíti a feladatokat. „Ennek a kurzusnak az elvégzése kritikus lépés a Harvardon vallott értékrendünk kölcsönös megértéséhez” – mennydörögte a hallgatókhoz intézett videóüzenetében Rakesh Khurana, a Harvard College dékánja, aki a sajtó, például a The Washington Free Beacon című portál megkeresésére nem kívánta kommentálni e gyakorlatot.


Járai Judit
Járai Judit

„Az állásomba került, hogy fehér vagyok!”

Szomorú és letaglózó levélféle jelent meg a napokban a The Wall Street Journalban. Nem is levélféle, inkább tényeket leíró, szinte száraz beszámoló volt ez, amelyet a lap a publicisztikai oldalán jelentetett meg. S ez nem lehet véletlen; Laura Morgan ugyanis annak a történetét írta meg, hogy miért dobták ki őt az ápolónői állásából. 

„Az idén kirúgtak, mert nem voltam hajlandó részt venni a ’rejtett előítélet’ nevű tanfolyamon. Miután 39 éven keresztül valamennyi páciensemet egyforma gondossággal láttam el, függetlenül a faji hovatartozásuktól, elleneztem ezt a kötelező kurzust, amely azon az elven alapszik, hogy rasszista vagyok, pusztán azért, mert fehér vagyok” – írta az ápolónő.