Az FBI, az igazságszolgáltatás és a Biden-kormányzat hatalmi céljai
A kázus ismert: immár hónapok óta erről beszél politikus és elemző egyaránt: Donald Trump, volt republikánus elnök Mar-a-Lago nevű villájában, Floridában, előzetes bejelentés nélkül, kivárva, hogy Trump ne legyen otthon, még augusztusban megjelentek a Szövetségi Nyomozó Iroda, az FBI munkatársai, házkutatást tartottak, és még Trump felesége, Melania ruhásszekrényét is felforgatták. A nyomozók jegyzőkönyve szerint 20 doboznyi iratot foglaltak le és vittek el, köztük állítólag minősített dokumentumokat, állítólag szigorúan titkos és bizalmas iratokat, fotóalbumokat, kézzel írott jegyzeteket… Trump vitatja a dokumentumok minősített voltát, ugyanis – mint mondta – a hivatalából történt távozása előtt feloldotta a minősítésüket. A The Washington Post meg nem nevezett forrásokra hivatkozva, konkrétumok nélkül, még azt is állította, hogy atomfegyverekre vonatkozó minősített iratokat is lefoglaltak a házkutatáskor.
Donald Trump két éve távozott a hatalomból. Eddig is lehetett tudni – és volt is nem nagy, de némi demokrata párti morgás miatta –, hogy iratokat vitt magával a Fehér Házból. Két év alatt azonban senkinek nem jutott eszébe visszakérni ezeket, vagy nyomozást indíttatni az ügyben. Merrick Garland igazságügyi miniszter is csak most, augusztusban találta fontosnak. Valószínűleg részben a novemberi, úgynevezett félidős választások előtt (amikor a szövetségi képviselőházat teljesen, a szenátust részben megújították, illetve 39 tagállamban kormányzót választottak, sok helyütt pedig helyi választást is tartottak), részben pedig mert két év múlva elnökválasztások lesznek, és Donald Trump esetleg ismét indul az elnökjelöltségért. (Trump azóta már bejelentette, hogy valóban ringbe száll 2024-ben.)
„Az FBI megpróbált ismét beavatkozni az elnökválasztásba” – írta a The Wall Street Journal, éppen arra utalva, hogy a Szövetségi Nyomozó Iroda akciója, illetve az ezt elrendelő politikai akarat nemcsak a novemberi félidős választásokat igyekezett befolyásolni, hanem a két év múlva esedékes elnökválasztást is. Donald Trump újraválasztásának esélye ugyanis egyáltalán nem kicsiny. De ha a volt elnök mégis kiszállna a versenyből, akkor egy másik republikánus politikus, például Ron DeSantis floridai kormányzó, úgyszintén nyerő lenne… A republikánusoknak áll a zászló jelenleg. Még akkor is így van ez, ha a novemberi félidős választásokon a nagyarányú republikánus áttörés elmaradt, bár a szövetségi képviselőház alsóházában (a képviselőházban) a republikánusok ismét megszerezték a többséget, a képviselőháznak januártól republikánus elnöke lesz, és erősödtek a republikánusok tagállami és helyi szinteken is.
A Demokrata Pártnak van miért aggódnia, csak hát bolondság lenne azt hinni, hogy a demokrata párti politikát kiszolgálni látszó FBI helyesen cselekszik, kivált a korábbi túlzásaik, mondjuk úgy, visszaéléseik fényében. Mert nem egyszerűen csak a választásokról van szó, hanem ennél sokkal többről. Az amerikai jogállamiságról, annak minőségéről.
Az Egyesült Államokban az állampolgárok jogait – még azokéit is, akik netán megkérdőjelezik a választási eredményeket – nem a politika dönti el. S Donald Trump állampolgár esetében nagyon úgy fest, hogy sem az FBI-ra, sem a szövetségi igazságügyi rendszerre nem lehet megbízhatóan támaszkodni e jogok védelmét illetően.
Először fordult elő az amerikai történelemben, hogy az FBI – volt elnök otthonában tartott házkutatást. Amerikai jogtörténészek azért sem emlékezhetnek ilyen esetre, mert a mindenkori elnöknek, az alkotmány második cikke értelmében, megvan a joga, a felhatalmazása ahhoz, hogy mit minősítsen – a végrehajtó hatalom berkeiben – titkosított, vagy nem titkosított anyagnak. S ehhez csakis neki van joga; más tisztségviselők, ha eltulajdonítanak, vagy illetéktelen helyre visznek bizalmas iratokat – öt évig terjedő börtönbüntetéssel néznek szembe. Ha tehát a Biden-kormányzat arra „játszana”, hogy bűnösnek mondják ki Trumpot ebben az ügyben, akkor enyhén szólva is tévedés áldozata: az alkotmány Donald Trump oldalán áll.
Mindazonáltal az Egyesült Államokban ebben is tapasztalhatunk kettős mércét. 2016-ban például az FBI mentesítette Hillary Clintont, a demokraták elnökjelöltjét bárminemű bűncselekmény alól, amiért korábban külügyminiszterként nem megfelelően kezelte a titkosított iratokat. Pedig őt ezért felelősségre lehetett volna vonni. Ráadásul, akkor még az ügyészségnek sem adták meg a lehetőséget, hogy jogszerű feladatának megfelelően legalább megvizsgálja, hogy kell-e vádat emelni Clintonné ellen.
A The Wall Street Journal ugyanakkor felvetette, hogy milyen érdekes: Joe Biden elnök fia, Hunter Biden ügyeit nem vizsgálják. Azt például, hogy az Obama-kormányzat vajon miért is engedte meg Hunter Bidennek, hogy az alelnöki különgépen utazva bonyolíthassa kínai üzleti ügyeit – Biden ugyanis az Obama-adminisztráció alelnöke volt –, vagy az alelnöki irodából ápolhassa üzleti kapcsolatait Carlos Slim és Miguel Alemán Velasco mexikói milliárdosokkal. Vagy: hogy Joe Biden alelnökként legalább 15 alkalommal fogadhassa a Fehér Házban a fia üzleti partnereit...
Egyre több elemző ért egyet azzal, hogy az FBI – és a CIA, azaz a Központi Hírszerző Ügynökség is – a Biden-família hatalmi céljainak szolgálatába állt. Lényegében 2014 óta, amikor a Majdan forradalmának elnevezett művelettel és több milliárdos amerikai segítséggel és befektetésekkel az Obama-adminisztráció megbuktatta a Moszkva-barát kijevi kormányzatot és az egyértelműen az Egyesült Államoknak elkötelezett Petro Porosenkót juttatta hatalomra. A művelet „levezénylője” a konzervatív magyar kormányzattal is ellenséges Victoria Nuland, az akkor az európai és eurázsiai ügyekért felelős külügyi államtitkár volt. Nulandot egyébként régi kapcsolatok fűzték-fűzik a térséghez. Nagyapja, Meyer Nudelman ugyanis ukrajnai földről elszármazott zsidó volt, aki még a cári Oroszországból menekült a családjával New Yorkba.
Nulandék korántsem áldásos tevékenységének „köszönhetően” ülhetett be Joe Biden fia, Hunter a legnagyobb ukrajnai energiaszolgáltató cég, a Burisma igazgatótanácsába. S amikor a kijevi főügyész vizsgálódni kezdett, Joe Biden, alelnökként, megfenyegette Porosenkót, hogy amennyiben nem váltják le azonnal a főügyészt, Kijev nem kapja meg az Obama-kormányzat által megígért egymilliárd dolláros hitelgaranciát. Erről maga Joe Biden volt szíves beszélni nevetgélések és kacsintgatások közepette, még 2018 januárjában, a Külkapcsolatok Tanácsának egyik nyilvános rendezvényén. Közben kedélyeskedve „leszarházizta” az ukrán főügyészt. Akit aztán Porosenko elnök engedelmesen le is váltott.
A Biden-fiú közben élte drogokkal és helyi prostikkal „gazdagított” életét, s amikor a Trump-kormányzat idején, majd a 2020-as választások előtt egy-egy jobboldali sajtóorgánum pedzegette a kínos ügyleteket, a hírt adókat elhallgattatták. A Facebookról és a Twitterről kitiltották a témát és törölték az erre vonatkozó bejegyzéseket, az FBI és a titkosszolgálat pedig készségesen asszisztált Bidenéknak a hallgatásban. Ugyanígy a Demokrata Pátnak és Hillary Clinton elnökjelöltnek abban, hogy hamis dossziét állítsanak össze, amelynek alapján Donald Trumpot az oroszokkal történt összejátszással vádolták meg.
Csúf ügyek. Manapság pedig valószínűleg még csúfabbak.
Egészen nyilvánvaló, hogy az ukrajnai háború nagyon nagy biznisz is az Egyesült Államoknak. Oroszország meggyengítésének stratégiai célja mellett ugyanis amerikai vállalatok máris óriási termőterületeket vásároltak fel Ukrajnában, s az amerikai hadiipar szintén zsíros megrendelésekkel gazdagszik.
S amikor ilyen nagy summákról van szó, ugyan, ki törődik az amerikai jogállam minőségével? Izgalmakat más országok jogállamiságának helyzete szokott okozni…