Járai Judit
Járai Judit

Aki megőrjíti a balliberálisokat: Elon Musk

Címkék:
Az indiai születésű, amerikai Vijaya Gaddét, okos és kemény nőként tartották számon, ő volt a cég jogi és politikai igazgatója. Ugyancsak meghökkent hát mindenki, amikor egyszer oly’ annyira elveszítette az önuralmát, hogy végig sírdogálta azt a vezetői értekezletet, amelyen megbeszélték: eldőlt, hogy új tulajdonosa lesz a cégnek. S az új tulajdonos az egyik első sajtóértekezletén keményen meg is bírálta Gaddét.

Elon Musk, az egyik legismertebb és leggyakrabban használt közösségi médium, a Twitter tulajdonosa ríkatta meg Gaddét. Kifejtette ugyanis, hogy Gadde, a Twitter jogi és politikai igazgatójaként óriási hibát követett el, amikor 2020-ban, az Egyesült Államok elnökválasztási kampányában megtiltotta, hogy a Twitteren bárki is foglalkozzék a New York Post című lap oknyomozó riportjával. A riportot elhallgatták, mintha meg sem jelent volna. Pedig az akkor még csak elnökjelölt Joe Biden kedves fiáról, Hunter Bidenről szólt, ifjabb Biden kínos-kábítószeres-alkoholos magánügyeivel és több, mint jól jövedelmező ukrajnai és kínai üzleteléseivel foglalkozott, azt követően, hogy az újság birtokába került a Biden-fiú laptopja. De Gadde volt a ludas abban is, hogy 2021. januárjában Donald Trump amerikai elnököt szintén – és véglegesen – kitiltották a Twitterről.

Vijaya Gadde volt a Twitter főcenzora. Ő és a csapata döntött arról, hogyan kell moderálni a tartalmakat, ők tiltották ki a nemtetsző jobboldali/konzervatív bejegyzéseket és hozzászólásokat, közszereplőket és „egyszerű” felhasználókat. Például amerikai lelkipásztort, azért, mert Húsvétkor a keresztre feszített Jézusról készült képet posztolt…

A cenzúrát és nyomában a tiltást elvileg meg is tehették, hiszen a Twitter magáncég volt és az is maradt, és a jelenlegi amerikai törvények szerint nem tartalomszolgáltató, ezért nem érvényesek rá a szólás-, és sajtószabadságra vonatkozó szabályozások.

Elon Musk, a dél-afrikai születésű amerikai milliárdos, a Tesla és a SpaceX tulajdonosa – nem mellesleg a világ egyik leggazdagabb embere – megőrjítette és megőrjíti az amerikai balliberálisokat.

Először eleve azzal, hogy megvásárolta a Twittert, még annak árán is, hogy a Tesla-részvényeiből értékesített. Aztán azzal, hogy Gadde mellett a Twitter más balliberális vezetőit is bírálta – bár az is igaz, hogy ennél a média-platformnál is csakis balliberálisok, a woke és a cancel, azaz az eltörlés kultúrájának hívei voltak a döntéshozók. Egyiküket, bizonyos Jim Bakert szintén nyilvánosan kritizálta. Érdemes tudnunk, hogy ez a Baker korábban az FBI-nál, azaz a Szövetségi Nyomozó Irodánál dolgozott és aktívan részt vett a Trumpot a 2016-os választási kampány idején az oroszokkal történt esetleges összejátszással megvádoló összeesküvésben.

Elon Musk egyébként nem önmagától vette szájára ezeket a figurákat. Hanem azt követően, hogy a The Washington Post című lap sajtószabadságért aggódó munkatársa megengedte magának, hogy kijelentse: csúnya dolog, ha a média milliárdosok kezébe kerül. Nem mellékes: a The Washington Post tulajdonosa az a szintén multimilliárdos Jeff Bezos, az Amazon alapítója, aki Elon Musk mellett szintén ott van a világ leggazdagabbjainak listáján. S amikor 2013-ban megvásárolta a Postot, senki nem aggódott a sajtószabadságért; hiszen Bezos a Demokrata Párt híve (és feltételezhetően támogatója is) volt.

Elon Musk a mai napig kitart amellett, hogy ő nem volt sem baloldali, sem jobboldali, mindig „ugyanott állt”, csak a demokraták „innen” balra húztak el, többé hát nem élvezhetik már a támogatását. A Twitteren közzé is tett rajzocskát arról, hogyan lett belőle liberálisból jobboldali. A rajzon három vonal volt látható, egy-egy vonal az évszámot jelezte: 2008-at, 2012-őt, és 2021-et. 2008-ban a középtől balra, a baloldalhoz közelebb állt. 2012-ben ugyanott állt, de a közép közelebb araszolt hozzá és a baloldal távolodott, míg 2021-ben – miközben ő sajt állítása, pontosabban rajza szerint változatlanul ugyanott állt – a közép megelőzte őt balra, a baloldal viszont egészen a szélre tolódott, amit a rajz fölé írva Musk úgy jellemzett, hogy „progresszív woke”, vagy „haladó bigott” lett, ő pedig a nagy balratolódásban a középtől jobbra került.

Mindezt az egyik jobboldali portálon politikai konkrétumokra is „lefordították”’. Például arra, hogy Barack Obama 2008-ban még ellenezte az azonos neműek házasságát, aztán később ő lett az első amerikai elnök, aki ezt elfogadta. Vagy: 2008-ban a transzneműség még szinte ismeretlen volt, manapság pedig a baloldalon ez az egyik fő téma, emberi jogi kérdésnek minősítik, és már a biológiai férfiak is sok helyütt nőknek számítanak, például sportversenyeken. Vagyis az amerikai Demokrata Párt politikája 2021-re szélsőbalra tolódott, nem egyszer abszurditásokba hajlik.

Nem szeretik persze a balliberális oldalon a képet, amelyet ebben a rajzos tükörben pillanthattak meg magukról. Elképesztő támadás indult meg Musk ellen, már a Nagy Bevásárlás elején; pedig akkor még csak azt jelentette be, hogy kevesebb korlátozást szeretne. Van, aki félelmetesnek, félelemkeltőnek nevezte Musk rajzát, más azt követelte, hogy tessék megnézni, hogyan tett szert a vagyonára, és javasolta az újságíróknak, hogy nézzenek csak utána Musk üzleti múltjának is! Megint más a Republikánus Párt harcosát látta benne. A balos MSNBC televízió egyik műsorvezetőnője, az afroamerikai Joy Reid a sajtószabadságot féltette tőle, és azt találta mondani: a dél-afrikai Musk csak azért vásárolta meg a Twittert, mert hiányzik neki szülőhazája egykori apartheid-rendszere. A műsorában Reid azt vizionálta, hogy a Twitter korábbi gyakorlatának – vagyis a cenzúrának – az enyhítése gyűlölködéshez és antiszemitizmushoz vezethet. „Elon Musknak, szerintem, hiányzik a régi Dél-Afrika, a nyolcvanas évekből. Azt akarja ide visszahozni”– sugalmazta a műsorvezetőnő.

Musk persze nem ezt, hanem a betiltott fióktulajdonosokat hozta vissza. Azóta már lecserélte a Twitter vezetését és középkádereit, új szabályokat állított fel és ismét megnyitotta ezt a mikroblog-médiumot a korábban kirekesztett politikusok, elemzők és közírók előtt.

A Twitter megreformálása még zajlik, de Musk azt már kifejtette: azt szeretné, ha ez a közösségi médium átlátható, nyílt algoritmussal dolgozó, és politikailag semleges lenne, vagyis mindenféle-fajta véleménynek helyt adna.

A mai (amerikai) médiaviszonyok közepette ez már eleve nagy változás…